Egy régi, óriási vasajtó mellett állok, nekitámaszkodom, nehogy a füst kiszökjön rajta. A tető tele lyukakkal, amiken keresztül könnyedén elszáll, de én elszántan őrzöm a vasajtót, nehogy ott távozzon.

Mellettem egy homokdombon hirtelen felszalad egy kis gyík zavartan, szokatlan nagy a felfordulás az otthonában.

A falon kissé hiányos farkas - ami először inkább macskának tűnik - szimatolja az összehordott törmeléket és szemetet. Nem érti mi történik.

Hallgatom az idő múlását… minden dobbanását.

Türelmetlen lelkem futna, ugrándozna az idővel, hogy megtudja mi vár rá. Felmászik egy óriás fára és onnan kukucskál a messzeségbe, úgy várja, hogy múljon az idő és kalandok sokaságát élje át. Végre kiszabadult a kelepcéből, a sorstalanság fogságából és most repülne. Belenéz a tó szemébe és nézi, keresi a jövő titkát. Úgy rohanna a holnapba, az újabb tapasztalatokba.

De most csak fekszem, fejem a mellkasodon pihen… és hallgatom az idő múlását.

Földi fellegek közt jártam… Oly ismerős fellegek között. Mintha már jártam volna közöttük, de mégsem. Idegen voltam, de talán én is a fellegek közül való vagyok. Csillag nyugszik szívemben, mely pislákol s lángol egyre erősebben, tűzzé akar válni, erdőtűzzé. Lángocskából válni hatalmassá. Talán sikerülhet. Hiszen szikrám szíve felett hajthatom álomra fejem, kedves az, szerelem és minden. Földi fellegekből való, szívével együtt szárnyalok és talán sosem látom meg újra a földhöz ragadt világot. Egy szárnyaló dal a sötét éjszakában, úszó érzelem a nap-sugárok tengerében. „Szőlőszemek levék mi és üstökösök”,az Univerzum érlel és repít a végtelenbe. Érintése a Mennyek adománya, közös szárnyalásunk lelkünk beteljesült álma. Madárok vagyunk mi és egymás lámpása, világítjuk magunk útját, ahogy földi fellegek minden vágyát.

Gondoltad volna kedves érthetetlen poéta? Egyszer értelmet nyer minden szavad…

Hát mivé lettél kedves idegen? Álmodozó földönfutó… Mindkét lábad vígan a talajt tapossa, míg éjszaka álmaid kavalkádjában sírod szemeid könnyesre. Amint embert látsz, mosolyra húzódik szád, kedvessé válsz és boldoggá, de menekülj ha elfordulnak, mert önmarcangolás vár csak és bánat! Kétszínű szíved világa, elesett vagy, gyenge és sértett. Nem, nem jól hiszed… Nem vagy te senki féltve őrzött álma. Barátod egy sincs.. lelked oly árva. És hol az álmod? Hol az a szép álom, mit amint jövőnek hívnál, szertefoszlik és ott maradsz egyedül, egy csodára várva.

Állj fel mostmár a porból, földönfutó leány... Vesd le ruhádról, mit a szenvedés ráhányt, mosd le a kétszínűszég mocskát orcádról, tűntesd el a hamut szívedből, hadd gyúljon tüze újra, hadd erősödjön meg forró lángja!

Hát mivé lettél kedves idegen? Számít az ha szíved a tét és az életed?

Mint halálos ágyába száműzött lélek, próbálom nap-mint nap átgondolni éltem apró pillanatait és nagy döntéseit. Figyelmem olykor megakad egy-egy gondolaton vagy érzelmen, amik lehetnek jók is, rosszak is, de mindig arra a következtetésre jutok, hogy így kellett lennie. Hisz a fájdalmak a tanítóim, az érzelmek a lelkem életjelei. Nincs mit megbánnom az életben, minden azért történik, hogy okuljak belőle. Megbocsátás sincs elmaradott, hisz megbocsátottam már mindenkinek. Ellenségeim vannak és néhányan azért utálnak, mert fájdalmat okoztam nekik. Mindig próbáltam megértő lenni és támogatni másokat céljaik elérésében. Hát nem értem. A halálos ágyamon én majd köszönetet szeretnék mondani ezért a csodás életért, amit kaptam! Ha egyszer hirtelen elköltöznék a Földről, azt szeretném, hogy a világ a mosolyomra emlékezzen és arra, hogy éltem és nem hiába. És áldott temetőm legszebben virágzó keresztjében síromra név helyett ennyit írjanak:

"Itt nyugszik virágoknak dalnoka,
Mosolyogj rá s vidáman lépj tova!"

Mindenkinek van egy története. Ez a történet a lélek síkján a legmeghatározóbb. Minden nap más és más csodákat, vagy épp fájdalmakat hoz. Emberek elvesztik könnyeikkel együtt a hitüket vagy gyermeket hoznak világra minden percben. Úgy okoznak a másiknak fájdalmat, hogy ők nem is tudnak róla. Felvidítják egy kósza mosollyal a villamoson sírdogáló kislányt, vagy épp figyelmetlenségükkel megnyomorítják egy ember hátralevő életét. Létrehoznak és lerombolnak. Szeretnek és cserbenhagynak. De míg az ember megbántja és cserbenhagyja társát, valami mindig ott lesz a léleknek, ami életben tartja. Egy egyszerű papírköteg, melyben apró ­-önmagukban egyesek számára szinte jelentéktelen- betűk éltető szavakat, bölcs mondatokat és tanító történeteket alkotnak. Ha eléggé belemélyedsz a könyvek erdejébe, mindig megtalálod azt a művet, amely éppen kell a lelked felélesztéséhez. Az ember megbánthat és cserbenhagyhat. De a könyv mindig ott lesz, hogy szavakat adjon és utat mutasson, felállítson, elindítson és támaszt nyújtson abban a történetben, amelynek te vagy a főszereplője.

Kinéztem az ablakom ködös üvegén tegnap éjjel. Valami foszlányok hulltak az égből le a földre. Szél vitte tova őket a messzeségbe. Megszakadt e látványra gyenge szívem. Az én álmaim foszlanak széjjel. Az én álmaimat fújja a szél messzire.

Csillagok, szórtan e Földön ki láttok vagy halltok engem, várok rátok. Hisz mind szőlőszemek levék mi és üstökösök, kik Földre zuhantak, segítésnek az Emberiségnek. Szívemen a teher az, mit ti szívtek hord mélyeibe. Sorsok és fájdalmak terhe ez. Szívtek az enyém és éltem a tiétek. Hát lássatok. Hisz magánosak levék mind és nyughatatlanok. Nincs ember ki megérté legkisebb álmunk. Nincs ember, ki látná, amit mi szemünk láttatik. De bennünk az erő és a fénesség, ami ott pislákol a szíveinkben és az erény, mely prófétaként él bennek. De segítsetek! Lángolni vágyom, de csak halovány pislák mi láttatik szívemben.

Vannak dolgok, amiket inkább nem öntenék szavakba. Nem azért, mert kifejezhetetlen, vagy sértő, csak azért, mert fájna neked is. És azt, hogy neked fáj sokkal nehezebb elviselnem, mint azt, hogy én szenvedek csak tőle… De nagyon. Olykor szívesen kitépném a szívemet, csak hogy ne bánthassak senkit többé. Nehéz olyan dolgot megmagyarázni, amit a másik úgysem ért. Nehéz igazán kifejezni azt az érzést, amit én érzek. Nagyon nehéz. De megpróbálhatom. Talán egy levélben, vagy egy gondolatban. Nem ígérhetem, hogy érteni fogod, de az biztos, hogy igaz minden szó. És őszinte. Azt sem ígérhetem, hogy nem fog fájni, de azt sem, hogy igen. Ez egy régi történet. Kusza és hosszú. Kibogozható? Talán. De az biztos, hogy a végén te szerepelsz. Te zártad le ezt a fájdalmas kuszaságot, mit gyermekkorom szétszabdalt zászlaja díszített egész eddig. Most már talán le tudom írni. Csak tedd fel megint a kérdést arról ami legjobban fáj. Kérdezd meg, „miért?”!

Képzelj el egy világot. Ez nem egy parnasszista látomás, hanem a tiszta képzelet kincseinek Tutanhamonja: egy álom! Ott fölötted az égen csak bárányfelhők pelyhedznek, nincs eső, se villám, csak a béke magas fokú érzete. A születés és újjászületés itt mindennapos. Nincs halál, se betegség, ennek ellenére túlnépesedés sincs, hisz ide a legtisztább lelkületű emberek tehetik csak be lábukat. Itt a gondolat érték, a pletyka bűn. Aki ide betér, testét és lelkét ápolja, tisztítja és nem rest az értékesre, a tiszta gondolatokra fordítani idejét, hogy ezzel segítse Világunk fejlődését. Itt nem dobják el maguktól az emberek Arisztotlészt, csak mert Galilei és Kepler megcáfolták elméletét, hanem szívükbe zárják erősebben, mert szánt időt a gondolkodásra és nem csak közhelyes pletykákon járt az esze. A tudomány érték. Nem feltétlen kell mindenkinek értenie az összes tudományhoz, de mindenki preferálja valamely ágazatát és azt előszeretettel műveli és hirdeti. Itt az idő nem számít. Csak hatni, alkotni és gyarapítani. Szeretni, gondolni és érezni. Tiszta a lábnyom, mit ember hagy maga után és tiszta az erdő, melyre mindenki Loraxként vigyáz. A természet egy önálló személyt formál. Teste, lelke emberével harmóniában, szoros kapcsolatban él. Ezért oly tiszta és gyönyörű ez a környezet. Hisz szennyes emberek közt szennyes leszel, tiszták közt tiszta leszel. A természet is így működik. Velünk, harmóniában. Együtt élünk vele, ő ad otthont, mi adunk életet, vidámságot és értelmet. Itt a legapróbb kis virág is csábítóbb és szebb, mint Loreley. A barna, fásult köpenyeket mindenki rég levetette, hogy helyébe lila selymet akasszon, hisz az ember az ember, akármilyen kicsike is. Egyenjogú, sérthetetlen, intelligens.

Ha egyszer nem találnál Engem sehol… Ha egyszer végleg elmegyek, vagy csak épp elkalandozok, lépj be ebbe a világba, itt megtalálsz bármikor! Amennyiben nem tudod teljesíteni az ide tartozó feltételeket, várj meg a kapuban, épp gondolkodom.