Csillagok, szórtan e Földön ki láttok vagy halltok engem, várok rátok. Hisz mind szőlőszemek levék mi és üstökösök, kik Földre zuhantak, segítésnek az Emberiségnek. Szívemen a teher az, mit ti szívtek hord mélyeibe. Sorsok és fájdalmak terhe ez. Szívtek az enyém és éltem a tiétek. Hát lássatok. Hisz magánosak levék mind és nyughatatlanok. Nincs ember ki megérté legkisebb álmunk. Nincs ember, ki látná, amit mi szemünk láttatik. De bennünk az erő és a fénesség, ami ott pislákol a szíveinkben és az erény, mely prófétaként él bennek. De segítsetek! Lángolni vágyom, de csak halovány pislák mi láttatik szívemben.

Abban az ölelésben benne volt egy élet minden keserve s boldogsága és a szeretet kristálytiszta érzelme. Minden mit valaha jót kaphattam és láthattam, mi szívemet örökké életben tartja. Te nem tudod, hogy azt az embert ölelted, kinél jobban édes szülőd szerethet csak, kinek álma csak a te szemeidet álmodja. Azt az egyetlen embert, kinek - amióta ismer - nem telt még úgy napja, hogy ne gondolt volna rád és éjszakánként könnyes szemmel ábrándodat siratja. Te nem tudhatod, e szív mit érez, hisz nem láthatod lelkemet, mely mindig kész megnyílni neked. Nem értem mitől félsz és miért nem mered érezni ez ölelés igaz szerelmét.