Várakozás
Várok… csak várok. És várok.
De nem jön. Elfordítja a fejét és nem jön. Mert oly könnyű lemondani. Oly könnyű nem dacolni azért, amit szeretünk. Oly könnyű hárítani. Oly könnyű nem kérdezni. Oly könnyű azt mondani, hogy nem szólsz. Pedig szólok. Szólok reggel. Szólok nappal és szólok éjjel. Sírok. Érte sírok. Reménytelenül és elfeledve sírok. Mert mégis oly könnyű elfelejteni. A szenvedést nem kell látni. Van, amit nem kell nézni. Csak el kell fordulni. És könnyelműen lemondani.
Én meg csak várok… de mégis mire várok?