Nagyon sötét most az éjszaka. Csak a csillagok világítanak, tudod, amelyikeknek saját fénye van. A többinek a Hold osztja a fényt, de a Holdfény-generátor ki van égve és késik a szállítmány, így neki sincs mit szétosztania. Ő is csak egy fekete korong az Égen.

Kislány sasszézik végig az úton. Egyik kezében lámpás, hófehér fénnyel töltve, ami az egész utcát bevilágítja, másik kezében esernyőt tart a feje felett, ami leárnyékolja, nehogy a világosság bántsa az épületek álmos szemeit.

-          Sasszé-kettő-három-négy. Sasszé-kettő-három-négy - diktálja a lábainak az ütemet, nehogy eltévesszék és összegabalyodjanak a nagy sietségben.

Az óriási Tündepark közepén áll egy vén tölgy, úgy ezer kisujj széles és olyan magas, hogy az ember szeme azt nem láthatja. A kislány megkopogtatja a kérgét.

Egy manó jön ki sietve a fejbúb-magasságban levő odúajtón. Átveszi a lámpást, és eltűnik az ajtó mögött.

Fut fel a lámpással egy hosszú, végtelennek tűnő csigalépcsőn, olyan gyorsan, hogy tizenhárom pillantás alatt fel is ér a koronába. Ott kinyitja a Holdfény-generátort, beleönti a lámpásból a világosságot, amit a gépezet elkezd keverni-kavarni és amikor már olyan gyorsan forog a fény, hogy szinte megszédül, kinyitja a lencse-szemét és kivetíti a Holdra a fényességet.

A Hold újra világosságban tör ki és el is kezdi szétosztani a fehér Holdfényt a Holdcsillagok között.