Egy gésa emlékiratai

  Arthur Golden, amerikai japán kultúra szakértő 1997-ben adta ki az „Egy gésa emlékiratai” c. könyvét, mely irodalmi világsikerre tett szert. Ez a bestseller egy kislány életét elmesélve nyitja meg előttünk a japánok szokásainak kapuját, mutatja be életmódjukat és mindent, amit egy európai ember még álmodni sem mert volna a világukról. Betekinthetünk egy olyan világba, ahol a nőknek nincs sok kibontakozási lehetőségük, csak akkor, ha gésákká válnak. Persze a regény megírása nem sikerülhetett volna azok azon nők nélkül, kik át is élték, és el tudják mesélni az ő történetüket. Arthur Golden több gésával beszélt az életükről, de a legfontosabb szerepet mégis Mineko Ivaszaki töltötte be a történetírás szempontjából, aki azzal a feltétellel osztotta meg vele életét, hogy azt elferdíti a valóságtól, és ne lehessen felismerni belőle őt. Még így is egy teljesen hiteles történet lett belőle, aminek megfilmesítését nem lehetett kihagyni.

  A történet megható, szomorú és vidám is egyben, illetve könnyen megemészthető lett. A kilenc éves Csio-csan egy halászfaluban nevelkedett, szegény körülmények között. Sajnos ő és nővére korán elkerültek otthonról, ugyanis édesanyjuk betegeskedett, kevés pénzük volt, ezért édesapjuk eladta őket. Elvitték őket Tokioba, egy-egy gésa házba külön. Csio először tanulóként, majd szolgálóként folytatja életét kezelhetetlensége miatt, de végül egy szerencsés fordulat során Csio, akkor már Sayuri néven Tokio legünnepeltebb és legszebb gésája lett. Már a kezdetektől Sayuri mindent azért tett meg, hogy áhított szerelme, az elnök közelébe kerülhessen, hogy helye legyen az ő világában. A II. Világháború bezavar az életébe, de végül minden jóra fordul és az ő elnöke végre a dannája lehetett a történet végére.

  A film rendezőjében, Rob Marshallban most sem csalódtunk. Kiválasztotta a tökéletes történetet és azt a legjobb díszletekkel, korabeli kosztümökkel valósította meg. Nem véletlenül szerepelnek a film díjai közt a legjobb jelmeztervezésért és a legjobb látványtervezésért járó Oscar-díjak is. Ez a történet nem volt túl egyszerű, a könyvben összetett párbeszédek, kétértelmű kifejezések tömkelege szerepel, de a rendező szépen megoldotta ezt a problémát. Összeszedett, nagyon jó munkát végzett, olyan filmet készített, mely minden korosztálynak élvezhető. Néha elrugaszkodott az eredeti történettől, átírta a cselekvéseket, vagy épp rövidített ahol kellett, csak a lényeget tette bele és ez teszi a történetet 18-as karikás helyett 12-es karikássá. A néző szinte teljesen át tudja érezni a film történéseit, az érzelmeket és azt, milyen komoly is volt akkor a világ, illetve hogy milyen más a Japánok, a gésák világa, mint a mi világunk.

  Azt az egy hibát véltem felfedezni viszont, hogy rengeteg benne az idegen szó. Ez sem lenne önmagában nagy probléma, ha valahogy a történetbe beiktatnák a magyarázatát is. Vannak szavak, amiknél ezt megoldják, de vannak fontosak is, mint pl. a danna, amit a mai napig nem tudok pontosan mi az, csak van egyfajta elképzelésem róla.

  Ha valakinek megtetszett ez a film és mélyebben beleásná magát, annak ajánlom, hogy olvassa el a könyvet, ugyanis ott minden le van írva a legkisebb részletekig, ami a filmben nem fért el. Én azért örülök, hogy először a filmet láttam, majd a könyvet olvastam, mert így hitelesebb elképzeléseim lehetnek egy kimonóról, mint akkor, amikor még nem tudtam, hogy néz ki.