Mondd olvasó, mit érzel
Mikor olvasod versem, életem.
Mondd, együtt tudsz-e érezni,
E kínt át tudod-e élni?

Mert félelem söpri gondolataimat
Mennyből a sűrű pokolba.
Vágyam tagadhatatlan a rossz iránt,
Mi süllyesztőkbe vágyva kíván.

Mert félek a kivételes jótól,
Minden jóakaratú, kedves szótól,
Végtelen boldogság iránti vágytól
És félek a szívemet nyomó vallomásoktól!

A jövő számomra kétség,
Taszít már minden érzés,
A szerelemtől bár ne félnék,
Vágyom rá, bár ne menekülnék.

Az emberi érintéstől kiráz a hideg,
Minden szem röhög rajtam ez kétségtelen,
Hisz szánalmasnak tartanak engem,
Nem látnak egy bábnál többet bennem.

Mert báb vagyok, ki segít ha hívják,
Más nem fontosabb, csak ne haragudjanak rám.
Báb vagyok egy könyörtelen útvesztőben,
Hol a végén mindig kihasználják az embert.

És kihasznál mind, ki rájön, nemet
Mondanom szinte lehetetlen.
Kihasználja mind ki színész, tanár,
Vagy igaznak hitt hamis barát.

Félek a bizonyítástól,
Mi kitörhetetlen a hétköznapokból,
Félek magától a tanulástól
Szenvedni a semmiért, a harctól.

Félek mindentől az életben,
Én vagyok, ki mindenre képtelen,
Sehol a világban nincs helyem,
Így hát feladtam már az életem!