Dobogva múló idő
Hallgatom az idő múlását… minden dobbanását.
Türelmetlen lelkem futna, ugrándozna az idővel, hogy megtudja mi vár rá. Felmászik egy óriás fára és onnan kukucskál a messzeségbe, úgy várja, hogy múljon az idő és kalandok sokaságát élje át. Végre kiszabadult a kelepcéből, a sorstalanság fogságából és most repülne. Belenéz a tó szemébe és nézi, keresi a jövő titkát. Úgy rohanna a holnapba, az újabb tapasztalatokba.
De most csak fekszem, fejem a mellkasodon pihen… és hallgatom az idő múlását.