Előttem az álom, mögöttem a valóság. Visszafordulhatok, vagy mehetek tovább. Két ajtó, két külön világ. Arcom a fény, álmomban az egyetlen realitás. Kinyitom az ajtót, átlépek képzeletbeli küszöbén. Kinyitom a szemem, s mélyen beszívom a friss levegőt. Itt álom a lét, s a lét a legnagyobb álom. Érték, dicsőség, büszkeség, szeretet… Hol lehetek? Az ég kék. A fű zöld. Túl reális. Hol lehetek? Túl szép itt minden, hogy igaz legyen. Álom ez, vagy valóság? Hol lehetek?

Boldogság, barátság, család, béke… Ott vannak ők! Olyan reálisak, mégis oly álombéli. Hol lehetek? Közelednek felém. Baráti kezüket nyújtják felém, mosolyogva közelednek. Az ég kék. A fű zöld. Ott jönnek. Köztük ott van Ő is. Szeretet, élet, nyugalom, válaszok… Az égen madarak repkednek, a házak valóságosak, én egy padon állok. A szobor, a kórház, a lovarda, ők és én. És ott van Ő. Hol lehetek? Az ismerős levegő, a táj, az emberek oly ismerősek. Álmodom, vagy ébren vagyok? Emlékezz! Érezz! Láss! Eddig vak lehettem. De most látom, már itt vannak mellettem és itt van Ő. A családom. Szeretet, barátság, élet, csapat… Érzem, itt vagyok… otthon vagyok!