Vannak dolgok, amiket inkább nem öntenék szavakba. Nem azért, mert kifejezhetetlen, vagy sértő, csak azért, mert fájna neked is. És azt, hogy neked fáj sokkal nehezebb elviselnem, mint azt, hogy én szenvedek csak tőle… De nagyon. Olykor szívesen kitépném a szívemet, csak hogy ne bánthassak senkit többé. Nehéz olyan dolgot megmagyarázni, amit a másik úgysem ért. Nehéz igazán kifejezni azt az érzést, amit én érzek. Nagyon nehéz. De megpróbálhatom. Talán egy levélben, vagy egy gondolatban. Nem ígérhetem, hogy érteni fogod, de az biztos, hogy igaz minden szó. És őszinte. Azt sem ígérhetem, hogy nem fog fájni, de azt sem, hogy igen. Ez egy régi történet. Kusza és hosszú. Kibogozható? Talán. De az biztos, hogy a végén te szerepelsz. Te zártad le ezt a fájdalmas kuszaságot, mit gyermekkorom szétszabdalt zászlaja díszített egész eddig. Most már talán le tudom írni. Csak tedd fel megint a kérdést arról ami legjobban fáj. Kérdezd meg, „miért?”!